Hivatalosan ma jelenik meg a Get On Your Boots. Az Egyesült Királyságban 7"-es lemezen is megjelenik.
A zenekar a hónap végén a BBC-nél is vendégeskedik, méghozzá a Radio 1-nál koncertezik a Live Longue c. műsorban, aztán pedig a Radio 2 drivetime show-jában ad interjút.
A zenekar márc. 2-ától, azaz az új album megjelenésének napjától 5 estén át lesz a Late Show with David Letterman vendége. Tehát egész héten. Ez az első olyan alkalom, hogy a zenei vendég egy egész héten át ugyanaz.
Tehát márc. 2-án hétfőtől márc. 6-ig a CBS csatornán minden este U2.
Forrás: U2.com
Bonoék azt tervezik, hogy megvásárolják a legendás londoni Olympic Stúdiót.
Márciusban jelenik meg a U2 új albuma, amit Bonoék Írországban, Dél-Franciaországban, valamint New Yorkban készítettek, a lemez utolsó simításait pedig London leghíresebb stúdiójában, az Olympicban végezték. A U2 annyira beleszeretett az épületbe, hogy valószínűleg meg is vásárolják azt.
„A U2-nak már van saját stúdiója Dublinban, ám az Olympic légköre teljesen elvarázsolta a tagokat. Az együttes úgy véli, hogy ez egy nagyon jó befektetés lenne, alaposan átszámolják a költségeket, és hamarosan be fognak nyújtani a tulajdonosnak egy vételi ajánlatot” – írja a The Sun.
Az Olympic Studios falai között olyan legendás zenészek dolgoztak már, mint például a Led Zeppelin, Jimi Hendrix, vagy éppen a Rolling Stones.
Forrás: www.slager.hu
Edge elárult néhány titkot a Hot Press c. újságnak a Get On Your Boots megírásának körülményeiről.
















